Szirtes Borbála: Mennyi, de mennyi judapesti íz…

ÚJ KÖNYVPIAC 2012, JÚLIUS-AUGUSZTUS 38. oldal

Rubin Eszter: Barhesz Ulpius-ház Kiadó, 2012, 236 oldal, 3499 Ft

Az élet legfelemelőbb pillanatai ezerfélék lehetnek, de mégis van egy közös jellemzőjük: ilyenkor térben és időben együtt mozdul a szent a profánnal. Pont, mint ahogy a Dávid-csillag két egymásba kapaszkodó háromszöge, amelynek szíve az a terület, ahol az alulról felfelé törekvő emberi, és a fentről lehajló szellemi összeér – a kettő metszéspontjában pedig ott van maga a teremtett, gyönyörűen ellentmondásos valóság. Rubin Eszter könyve sem azért magával ragadó, mert tökéletes, hanem azért, mert pontosan ez jellemzi: teljesen hétköznapi és mélyen filozofikus, rögszagúan reális és érzelmesen spirituális, vicces és megrendítő, ínyenc és malac, helyenként zűrzavaros – de mégis: nyílegyenesen halad egy felszín alatti vezérszálon. Szent és profán. Élet, halál, szerelem, gyűlölet, bánat és nagy röhögések keverednek rengeteg lenyűgöző étel receptjével. Teljesen életszerű.

Amit a legnagyobb hitelességgel megjelenít, az egy speciális sorstípus: könyvének lapjain a magyar zsidóság tűpontos portréja rajzolódik ki, annak minden szépséghibájával és bájával együtt. Kötete azonban nem csak ily módon többrétegű – szimultán önéletrajz és családregény, méghozzá dupla, hisz a mesélő (Virág) felmenői, a Kohavok krónikája mellett (és azzal időről-időre szorosan összeforrva) a Stier család történetének karakteres epizódjaiból is ízelítőt kapunk – nem beszélve a zsidó kultúra egyik legdrágább kincséről, a gasztronómiáról, amelynek szépirodalmi szintre emelt dicsőítése átszövi a történet minden egyes sorát. A kettős családregény találkozási pontja – mondhatni a könyv szíve – Kohav Virág és Stier Nátán totális szerelme, amelynek narancsvörös izzása fel-felparázslik végig a könyvön, sokszor a legváratlanabb helyeken gyújtva jelzőtüzet.

Fényénél sorra vonulnak fel a magyar zsidóság archetipikus alakjai, és a járulékos – szintén tipikus – statiszták: az utókorra kézzel írt receptgyűjteményt hagyományozó Weisz és Schwarz dédanyák (mindkettő Cecília); a Stier, Széfer és Kohav nagyszülők (akik mind próbáltak asszimilálódni, valamennyiüket alaposan megtépte a második világégés vihara, aztán magával ragadta a kommunizmus szele); a szülők, akik már fellazulva a tradíciók szorításából házasodtak, elváltak, választottak zsidót és nem zsidót is, világra hozva zsidó és félzsidó utódokat. És körülöttük ott rajzanak a külföldre – Svédországba, Amerikába – szakadt mindenféle rokonok, külön kategóriát képezve az Izraelbe alijázott nagynénik, unokatestvérek, sógorok – mindennemű pereputtyok egyszerre bohém és fárasztó serege.

A családi legendárium múltidéző epizódjaival szervesen – de teljesen külön is értelmezhetően – egybeforrva meséli el Virág saját élete történetét. Különös, de meglepő módon izgalmas sajátossága történetszövésének, hogy mindezt nem, illetve nem teljesen időrendi sorrendben teszi. Olvasunk egy fél oldalt a harmincas évekből, kettő olyat, ami a Szovjetunióban játszódik a huszadik század második felében, néhány lapon a hetvenes és nyolcvanas évek (ma már nosztalgikus) világa elevenedik meg, hogy aztán egy századfordulós alak bukkanjon fel valamelyik epizódban. Mindezek azonban úgy színesítik-gazdagítják Virág meséjét, mint a fehér abroszt a hímzés: az alap és változatos minta egy harmonikus egységet alkotnak. A mintát azonban nem csak a múlt alakjai képezik – elragadó összevisszaságban közéjük elegyedve jelennek meg a mostani – nem kevésbé lökött, erőszakos és bohém – rokonok, barátok, szomszédok, gasztrobloggerek, Grün, Lév, Dora, Rita, Kata és a többiek. És persze a kislány, Hanna, Virág történetének másik főhőse Nátán mellett.

Virág a saját meséjében ugyanolyan lezserül kezeli a téridőt, mint a családi és baráti krónikák megosztásánál: nagy kurflikat vetve bontakoznak ki sorsának karakteres epizódjai, bukkannak fel meghatározó szereplői. A felütésben a legfontosabb jelenik meg: Nátán a jelenben. Aztán száz év vissza, hogy cikkcakkban haladva szövődjön a legendárium. Ezek közé ékelődve, szakaszosan pillanthat be az olvasó Virág egyre több szobájába: némelyik romantikus és napfényes, van olyan, amelyik fullasztó, de akad közöttük rendetlen, komikus, rideg, és megdöbbentően szomorú is. A kulisszákat Budapest Judapest-arca adja: a pesti rész a volt Lenin körúttal, a budai domboldalban meghúzódó kertváros. Virág történetének – Nátánon és Hannán kívüli – szereplői közül van, aki sokat várat magára, de okkal, a dramaturgia miatt: ilyen az első – nem zsidó – férj, Vencel nyomasztó alakja, és köré szövődő, több okból is megrendítő történet.

Bár a kötet karcsúnak tűnik, meglepően sok minden fér bele: áradó önvallomások, tragikomikus családi anekdoták, lebilincselő jellemrajzok, a zsidó karakter, kultúra és sors lefegyverzően őszinte ábrázolása, egy nagyívű körkép a huszadik (és huszonegyedik) századról, Budapest, Kalinyingrád és Tel-Aviv. És rengeteg recept.